Billy Wilder harmadik, további karrierje
szempontjából meghatározó rendezői munkája a Kettős Kárigény (vagy a Gyilkos Vagyok – igazából sosem értettem, miért kapott két magyar fordítást a cím).
Ennek a műnek köszönhetjük a mozik egyik jellegzetes asszonytípusának
megteremtését, hisz itt jelenik meg legelsőként és legtisztábban a femme fatale
prototípusa, melyet később megannyi film alkalmaz előszeretettel. A James M.
Cain regénye alapján készült mű sikerfilm volt már az adott korban is, ám az
utókor sem felejtette el. A mai napig tökéletesen élvezhető mű, mely az idő
múlásával sem veszített semmit értékéből.
Ahogy az a címből is kiderül, a film a biztosítási szakma
negyvenes évekbeli világába enged betekintést. A számító Phyllis Dietrichsont
(Barbara Stanwyck) lényegesen öregebb férjet választ maga mellé, hogy
megszerezhesse annak vagyonát. A befolyásolható biztosítási ügynök, Walter Neff
(Fred MacMurray) személyében megtalálja a megfelelő eszközt terve
megvalósításához. Baleset látszatát keltve megtervezik férje meggyilkolását,
hogy így hozzájuthassanak a magas biztosítási díjhoz, ám előbb Phyllisnek rá
kell erőszakolnia férjét a biztosítás megkötésére. A kérdés már csak az, hogy
meg lehet-e úszni egy ilyesfajta bűntényt?
A rendező egy szokatlanul nyomasztó és félelmetes történetet
kerekít a nézők elé, melynek főbb vázát a nyereségvágy és a leküzdhetetlen
szexuális ösztönök adják. Phyllis Dietrichson szerepe egyfajta szakítás az
eddigi hollywoodi filmek hagyományos nőszerepeivel. Barbara Stanwyck játéka
tökéletesen ötvözi a női vágyat a hidegvérű, gyilkos számítással. Az első olyan
női karakter a filmtörténelemben, akinek a fegyvere a külső szépség. E nélkül a
mozi nélkül, valószínűleg az Elemi Ösztön halálangyala sem jöhetett volna
létre. Ez a fajta anti-hősnő, aki a férfiakat álnok tervei megvalósításának
eszközeivé teszi, inkább Raymond Chandler forgatókönyv íróra jellemző, mintsem a
rendezőre.
A cselekmény fordulatos, és okos, ami a film-noir műfajára
mindig is jellemző volt, ám itt külön megemlítendő. Tökéletesen adagolja a mozi
a feszültséget, amit a színészek hibátlan alakítása még inkább feldob. Fred
MacMurray remekel végig, igaz, nekem nagyon sokszor jutatta eszembe a műfaj
másik nagyágyúját, Humphrey Bogartot. Ahogy azt Billy Wildertől megszokhattuk,
ezzel a mozival sem nyúlt mellé, sőt az egyik legjobban sikerült munkája a
Double Indemnity.
Ugyan nem ez a legjobb noir, amivel valaha találkoztam, de
kétségtelenül a legnagyobbak közt a helye.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése