Reading Festival 2011

A 2010-es, első külföldi fesztiválozásomat megismétlendő, a következő évben is ellátogattam Readingbe, ahol ismét nagyon jó koncertek vártak rám. Igaz, ezúttal már ketten vettük be a várost, hiszen Rékát is sikerült elcsábítanom a három plusz egy napra.

A 0. nap ezúttal sem volt mondható túl fényesnek, mivel a tavalyi sártengerhez hasonlóan most is bokáig gázoltunk a latyakos redvában, és mire bejutottunk a fesztivál területére lesátrazni, képletesen szólva is szarrá áztunk. 

Aztán elérkezett az 1. nap, ami nagyon szexisre sikeredett! A fesztivált nyitó zenekar ezúttal az Architects volt, akik rendesen oda is tették magukat. Igaz, sajnos lemaradtunk a konci elejéről (mivel Rékával notorious késők vagyunk együtt), és csak a második felére értünk oda - éppen a Learn To Live végére :( - de amennyit láttunk az nagyon jó volt. Majd ezt követte a The Blackout, ami egyértelműen a nap egyik legjobbja volt! Elképesztően jók élőben, és a fesztivál egyik legjobb buliját hozták össze. Utána a Bring Me The Horizon szaggatta a húrokat. Megmondom őszintén, én nem nagyon csípem a zenéjüket, és csak azért mentem el, mert a duncét mindig nagy öröm idegesíteni, meg mert a Blessed With a Course-öt imádom tőlük. De nem volt rossz a koncert, sőt, kimondottan jó hangulatot csináltak. 
Aztán jött a Rise Against, ami a legnagyobb csalódás volt aznap. Üres és lendület nélküli volt az egész. De az utána következő Deftones kárpótolt mindenért, mivel egy majdnem tökéletes koncertet csináltak, amit egy Katy Perry feldolgozással koronáztak meg a végén. Majd a The Offspring nosztalgikus bulija után a 30STM zárta a napot és egy rossz szavam sem lehet (kivéve Jared Leto idióta ruháját persze), mert elképesztően jó volt. Réka pedig kb. 1 méterre állt a Jaredtől… gondolhatjátok, hogy azóta is ezt kell hallgatnom! :P 

A nap legjobbja: The Blackout, Deftones, 30 Seconds To Mars 

A nap legnagyobb csalódása: Rise Against 

Amit kár, hogy kihagytunk: My Chemical Romance, White Lies, Sub Focus

Majd a 2. napon valami csajos bandát hallottunk először de nem tetszett, úgyhogy át is mentünk egy másik színpadhoz, ahol a letlive. kezdett éppen. A koncert nem volt rossz, az énekes pedig nem normális, az tuti. Majd vissza a nagyszínpadhoz, ahol a Two Door Cinema Club a nap legjobbjaként babonázta meg a közönséget és minket. Utána még voltunk egy Boysetsfire és egy Madness koncerten, hogy aztán a Jimmy Eat World-ön ugrizhassuk ki magunkat, bár az közel sem volt olyan jó, mint vártam. Unalmasak voltak, de a The Middle-t és a Sweetness-t azért jó volt hallani. Ja, meg még elmentünk a The National koncertjére, ami szintén nem nyert meg, de a Conversation 16 attól még egy tök jó nóta. Este még felfedeztük a közeli Tesco-t, ami nekem valamiért kimaradt tavalyról...

A nap legjobbja: Two Door Cinema Club 

A nap legnagyobb csalódása: Jimmy Eat World 

Amit kár, hogy kihagytunk: The Strokes, Crystal Castles, Comeback Kid, Glassjaw 

Aztán eljött az utolsó nap, amit a We Are The Ocean nyitott és a Taking Back Sunday követett. Majd némi kajálást és lazulást követően az Enter Shikari csapott bele a lecsóba. Már eleve az ő koncertjüket vártam az egyik legjobban, mert pont a tavalyi Readingen szerettem meg őket, és kíváncsi voltam, hogy képesek e azt a zseniális koncertet megismételni. Hát nem hogy megismételték, de túl is szárnyalták! Az egész Reading talán legjobb koncertélményét a Shikari-s srácoknak köszönhetjük! Hibátlan volt. 

Utána még voltunk egy Friendly Fires és egy Panic! At The Disco bulin. Mindkettő jó volt. Viszont az őket követő Ed Sheeran kevésbé. Nagyon szeretem a számait, és jól előadta őket most is, viszont kb. csak 5-öt, ami azért nagyon kevés volt. Arról nem is beszélve, hogy a slágereit (The A-Team, You Need Me) közel 8-10 percesre elnyújtotta. 
A fesztivál utolsó zenekara pedig a Muse volt egy mega-giga, majdnem 2 és fél órás show-val, ami nagyrészt az Resistance albumra épült, ami nekem tökre nem tetszik, viszont élőben nagyon jól szólnak a dalaik. Nem volt pillanat, mikor leült volna a koncert. Sőt, Matthew Bellamy még egy Bored és egy My Own Summer részlettel is tisztelgett régi nagy kedvence, a Deftones előtt, amit különösen jó volt egy Muse koncerten hallani! 

A nap legjobbja: Enter Shikari, Muse 

A nap legnagyobb csalódása: Ed Sheeran 

Amit kár, hogy kihagytunk: Elbow, Interpol, Your Demise 

Összességében megint nagyon jól éreztem magam! És a hihetetlenül szar idő (ez a legnagyobb negatívuma a fesztiválnak és még mindig nem tudok túllépni rajta...) ellenére most sem kellett csalódnom! Nagyjából ennyi lett volna… Remélhetőleg jövőre írok egy bejegyzést a 2013-as Reading Festival-ról is! :)