A Young Guns legutóbbi, Bones címre keresztelt lemeze nem véletlenül lett az utóbbi időben leginkább szénné hallgatott album a lejátszómban. A felemás debüt-anyag után ezúttal egy rettentően erős koronggal rukkolt elő a brit ötös.
A 2010-es Reading Festival nagyszínpadán már volt szerencsém élőben is meghallgatnom a srácokat, de a jó koncert ellenére valahogy sosem éreztem különösebb késztetést mélyebben beleásni magam a zenekar munkásságába. Majd tavaly év végén összeakadtam a Bones című dalukkal (ami kétségtelenül a tavalyi év egyik legnagyobb slágere), ami aztán úgy belefészkelte magát a hallójárataimba, hogy muszáj volt az egész albumba is belekóstolnom.
A SikTh egykori gitárosával, Dan Weller közreműködésével felvett 12 nóta legnagyobb ereje a rádióbarát hangzásban és a szomorkásabb hangulatban rejlik. A Bones minden dala remekül fel van építve és pontosan úgy szólal meg, ahogyan az adott műfaj megigényli; a pattogósabb témákat felváltották a középtempós tételek, a gitárok méginkább együtt vannak, és mindemellett egy jóval szerényebb, alternatívabb vonal felé indult el a Gustav Wood vezette csapat. És akkor már érdemes megemlíteni, hogy nagyon jót tettek a melankolikusabb énektémák a daloknak. A frontembernek sokkal inkább fekszenek ezek, mint az előző korongot átfedő könnyed lazaság.
Összességében nagyon jól áll a srácoknak ez az új irány. A Young Guns viszonylag hamar rátalált a saját hangzására, amit mi sem bizonyít jobban, mint a megunhatatlan címadó tétel, a poszt-rock szerű Interlude-Highlights kettőse, vagy a zenekar eddigi legnagyobb slágere, a I Was Born, I Have Lived, I Will Surely Die.
8/10
Összességében nagyon jól áll a srácoknak ez az új irány. A Young Guns viszonylag hamar rátalált a saját hangzására, amit mi sem bizonyít jobban, mint a megunhatatlan címadó tétel, a poszt-rock szerű Interlude-Highlights kettőse, vagy a zenekar eddigi legnagyobb slágere, a I Was Born, I Have Lived, I Will Surely Die.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése