Forever Odd - A Lélekgyűjtő (2005)

A megjelenést követően viszonylag hamar lecsaptam a könyvre, lévén nagy rajongója vagyok Dean R. Koontz munkásságának, ám csak később figyeltem fel rá, hogy ez bizony az egyik nagy kedvencem, a Halottlátó-nak a folytatása;

Egy napon Odd Thomas éjszakai nyugalmát egy szellem zavarja meg, akinek fiát, Danny-t elrabolták. A fiú Odd gyermekkori jóbarátja és egy különleges betegségben szenved. Hősünk nem tétlenkedik, azonnal elindul megkeresni, ám útja során nem csak a holt lelkekkel, hanem egy ravasz és gonosz ellenféllel is összeakad, aki a kezdetektől fogva Odd-ra pályázik...

A felfedezés öröme után egyből neki is ugrottam a könyvnek, de meg kell valljam csalódást okozott. Az izgalmas és lebilincselő Halottlátó után a Lélekgyűjtő csak egy gyenge kikacsintása lehet Odd Thomas első történetének. Személy szerint kissé összecsapottnak éreztem. Mintha húzta volna a határidő az írót, és rá nem jellemző módon, gyorsan kirázta volna a kisujjából az egészet. 

Ettől függetlenül megvannak a maga szépségei; a karakterek ezúttal is egytől-egyig szerethetőek és érdekesek (különösen Odd ellenfele), a stílus még mindig megkapó, a finálé pedig most sem hagy kivetnivalót maga után.

Tehát semmiképp sem mondanám, hogy rossz volna a Lélekgyűjtő, pusztán csak csalódás az előző epizód után. Egyébként annak ismerete nélkül is "teljes" élményt nyújt, bár bizonyos szereplők kétdimenziósnak hathatnak, hiszen előzőleg ismerjük meg őket igazán. De aztán az is lehet, hogy én vártam túl sokat a műtől, vagy egyszerűen csak nem voltam a megfelelő hangulatban, hiszen a széria sikere töretlen, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy közeleg a sorozat hetedik kötete, a Saint Odd (és akkor a képregényeket és egyéb különlegességeket még nem is említettem).

6/10